Mi az, hogy avantgárd

Mi az, hogy avantgárd?

Az igazi művészet mindig is metafizikai kommunikáció volt. Az ember általa magasabb erőkkel lépett érintkezésbe. Bármilyen fajta, bármilyen stílusú, bármilyen anyagú műalkotásban jut el a szerző eddig a pontig, a ráismerés erejével mondjuk ki: ecce artista. Íme a művész.

    A művészet immár több évezredes történetét életre keltő rítus, az ősi kollektív művészet a modern és a mai artban, költészetben is jelen van – jelzik ezt a hatvanas-hetvenes évek happeningjei és az azokat a nyolcvanas évekre egyértelműen felváltó performansz-kultúra. A művész, a költő, a zenész kilép a térbe, mert a hang és a fény is a térben terjed. Minden műalkotás tehát térben létezik, s e tér minden összetevője – látvány, környezet, mozdulat, hang, fény, szín – fontos számára.

     Ha valaki Jaap Blonk dadaista hangköltészeti akcióira benyitott, egy nyurga, pantomim arcú fiatalembert látott.  Érthetetlen szavakat, sőt érthetetlen hangokat sorakoztatott egymás után, rendkívül meggyőző, érvelő arckifejezéssel és hanglejtéssel. Ha ezután a néző bent maradt, részese lett a rítusnak és lebilincselve nézte-hallgatta végig a koncertet. A holland művész Kurt Schwitters híres, tíz éven át írt Ursonatejából  varázsolt egyszemélyes drámát a Szkéné színpadára; zenészeivel, Bart van de Putten szaxofonossal és Pieter Meurs nagybőgőssel meleg hangulatú koncertet a Lágymányosi Közösségi Ház nagytermébe és a Fiatal Művészek Klubjába; Hugo Ball, Tristan Tzara, Velimir Hlebnyikov, Antonin Artaud hangverseivel lehelt életet az Írószövetségklubjának fásult falaiba, maid a pécsi Művészetek Házába.

    A történeti avantgárd, az orosz futuristák, a francia hangköltők, de elsősorban is a híres zürichi Cabaret Voltaire művészkörének elvarázsolt „érthetetlen” dadaistahang- és betűrejtvényeiről a holland költő a művészet mágikus erejévelbebizonyította, hogy azok mély értelmű kompozíciók. Nem titok ez a felvilágosult költők, művészek előtt – Jaap Blonk varázslata abban rejlik, hogy ezt a lehető legtermészetesebben átélhetővé teszi az „utcai”  néző és hallgató számára, aki egyébként mindig is nyitottabb és befogadóképesebb volt és lesz, mint ahogy azt hirdetni igyekeztek a művészetek, a költészet őrzésére felkent akadémikus és dogmatikus reteszemberek – teljes erőbedobással.

    A költő-előadónak nagy segítségére voltak zenésztársai is. Ők nem zenészek pusztán, hanem költői a hangszereiknek – ezért is válhatott egynemű, magasrendű mágiává estjük. A szaxofont, a bőgőt úgy kezelik, ahogyan Jaap Blonk a hangját: vagyis minden lehetséges számukra, ami azzal megszólaltatható, megvalósítható – hörgés, nyikkanás, artikuláció, suttogás, fújás, kopogás, szörcsögés, pattogás, pengetés, beszéd és lehelet, lihegés, búgás és lebegés, a hangszerek felhangjainak világegyeteme.  Ebből az arzenálból építkeznek mindhárman.

    Recsegnek-ropognak a jezsuista-bolsevista szellemtelenség gondos kártékonysággal kiépített falai. A szabadság kegyetlen dolog: mi lesz, ha – szinte egy csapásra éds természetesen – mindenki érteni fogja a művészetet?

(Film Színház Muzsika 1990. január 27.)

Szkárosi Endre: Mi az, hogy avantgárd. Írások az avantgárd hagyománytörténetéből. Magyar Műhely Kiadó, 2006. 248-249 p.